Célom, hogy az önismeret mindennapi kapaszkodó legyen. 25 év segítői tapasztalattal tudom: az önbizalom addig tart, amíg külső megerősítésekre épül. Az önbecsülés belül születik. Küldetésem, hogy megmutassam, hogyan. „Tudd meg, ki vagy, és légy az!”
Ébredj rá eredendő női erődre: engedd el a múlt terheit, térj vissza saját belső ritmusodhoz, és teremtsd újjá az életedet belülről kifelé!
Több mint 20 évig tanítottam a közoktatásban, de most szabadúszóként foglalkozom történelem és latin tanítással, felkészítéssel, módszertannal. Vállalom középiskolások és általános iskolások felkészítését, korrepetálását, felzárkóztatását.
Az ELTE PPK Szervezet- és Vezetéspszichológia Tanszékének hivatalos Facebook oldala
Az oldal a KRE Német Tanszék volt, jelenlegi és jövőbeli hallgatóinak, oktatóinak és baráta
Örömhírvétel, ahol öröm óvodásnak lenni!
Montessori ügyesedő©, okosodó© és Iskolás leszek©, valamint Montessori délelőtt© programok
Egy képzett pedagógusokból, szakemberekből álló csapat vagyunk, akik hisznek a játékos oktatásban.
Az oldal korábbi konferenciák (Építményeink-Erdély, Építményeink, Épületeink és Műemlé
Az Országos Rabbiképző Intézet - Zsidó Egyetem Szentírás és Talmudtudományi Tanszékének l